Studiónk
Beszédek írása
Minden, amit az ember teremt, az kezdetben gondolat volt, aztán szó lett belőle és az, hogy nyelvi formát öltött a gondolat, kizárólag ez teszi lehetővé a megvalósulást. Ahogy a körülöttünk lévő világot szavainkkal teremtjük, ezért életünk minőségéért úgy vagyunk képesek valóban felelősséget vállalni, ha kimondott s kigondolt szavaink kizárólagos uraivá válunk. A szó érvel, meggyőz, elbizonytalanít, elgondolkodtat s tanít, magával ragad, szórakoztat. A szó fegyver. A betűk szóvá, a szavak mondattá, a mondatok szöveggé alakulnak, melyeknek ha alakot adunk, belső vagy külső beszéddé válnak, ezt úgy nevezzük: GONDOLKODÁS és KOMMUNIKÁCIÓ.
A kommunikációelmélet egyik legfontosabb alapvetése, hogy nem kommunikálni lehetetlen. Bármit csinálunk, s akárhogy tesszük azt, hordoz valamilyen üzenetet – de igaz ez akkor is, ha mozdulatlanok vagyunk, illetve meg sem szólalunk, hiszen ezzel is üzenhetjük azt, hogy tudomást sem veszünk egy adott ingerről.
Az emberek közötti kommunikáció egyik fontos, évezredes formája a szónoklat, melyek a társadalmi érintkezések kiemelkedő pillanatai. Ezek a pillanatok jelképezik a közösséget megszólító ember tudatos odafordulását. Tárgya minden nyilvános, közéleti megszólalás, minden közéleti kommunikációs helyzet, s szereplője minden nyilvánosan megszólaló ember. Társtudománya a szövegtannak, amely a sikeres közlés, a meggyőző beszéd szempontjai alapján tekinti át a szöveg (beszéd) létrehozását.
...Ebben segít stúdiónk!
Működési keretek